Halételek cukorbetegeknek


halétel

A cukorbetegségben szenvedőknek a gyógyszeres kezelés mellett az életmódjukra is oda kell figyelni. Változtatásokat kell bevezetniük, néhány ételt hanyagolniuk kell, míg újakat is be kell vezetniük étrendjükbe. Magyarországon az a tendencia, hogy nagyon kevesen fogyasztanak halból készült ételeket.

Pedig a bennük lévő omega-3 zsírsav kedvezően hat a vércukor szint alakulására a cukorbeteg étrendből pedig szinte kihagyhatatlan. Számos cukorbetegségre szakosodott weboldal létezik, ahol fellelhetőek receptek cukorbetegeknek. Az alábbi két receptet, ezen oldalak egyikéről választottam.

Az első recept, melyet nem csak cukorbetegeknek ajánlok, hanem bárkinek, aki diétára adná a fejét, egy rakott hal recept. Következők szükségesek hozzá; 4 szelet ponty, 50dkg paradicsom, 1,5dl tejföl, 1 evőkanál zsemlemorzsa, 1 citrom leve, só és fehérbors, fél csokor petrezselyem, valamint néhány szárított fűszernövény, snidling, kapor, tárkony.

A halszeleteket meglocsoljuk a citrom levével, majd egy órára állni hagyjuk. A megmosott paradicsomokat, karikára vágjuk és egy hőálló tálba fektetjük őket, csipet sóval ízesítjük. A halszeleteket szintén megsózzuk és a paradicsomra fektetjük. A tejfölbe bele aprítjuk a különböző szárított fűszereket, sózzuk, borsozzuk, majd nyakon ötjük vele a halszeleteket. Az egészet meghintjük a zsemlemorzsával és végül ráhelyezzük a szalonnacsíkokat. Az így elkészült étel csupán 310 kcal energiát és 9 g szénhidrátot tartalmaz.

A következő recept, egy zöldfűszeres fokhagymás halé. Nézzük mik a hozzávalók! Szükségünk lesz 2 fagyasztott hekkre, petrezselyemre, kaporra, pici kaporra, majoránnára, sóra és borsra. Kell még hozzá két gerezd fokhagyma, paprika, brokkoli, bébirépa, karfiol, cukkini, sárgarépa, fél deci vörösbor, kis margarin és végül 1 pohár joghurt vagy kefir.

A fagyasztott hekket kiolvasztjuk majd beirdaljuk. Ez után a fent felsorolt összes fűszerrel bekenjük. Ezt az egészet egy alufóliára helyezem, majd a tetejére halmozom a paprikát, brokkolit, bébirépát, karfiolt és sárgarépát. Az egészet meglocsoljuk fél deci vörösborral és teszünk a tetejére egy kis margarint is, hogy sütés közben ne legyen a hal túl száraz, illetve legyen miben párolódnia a zöldségeknek. Ezután becsomagoljuk és sütőbe helyezzük. Körülbelül fél óra alatt készen is van. A maradék alapanyagok (kefir, fokhagyma, só, bors, szárított kapor) felhasználásával pedig öntetet készítünk.